|
I. fejezet - Egy testvérpár
2008.09.25. 21:30
1. fejezete – Testvér pár
Rendkívül sötét és hideg este volt. A sötétben egy nő tűnt fel. Látszott rajta hogy megviselt. Ruhája gyűrött, haja kócos, arca gondterhelt és ez semmi jóval nem kecsegtetett. Lassan lépdelt a nő, a szinte már kihalt utcákon. Látni lehetett a falak tövébe nyomorodva a szegényeket, akiknek már a szemük is kopogott az éhségtől. Hát a nő minden volt most csak éhes nem. Undorodva húzta az orrát mikor egy félig elrohadt emberi tetem mellet vezetett el az útja. Pár perc múlva éles füleivel azonnal kiszúrta, hogy valaki követi. Lassította az idáig egyre gyorsabb lépteit majd megállt. Nem fordult meg, csak várta hogy az alak beérje.
– néni… - hallatszott egy halk hangocska, majd a nő érzete, hogy valami erőtlenül húzogatja a ruháját. A nő megfordult, majd szíve szerint hátrált volna pár lépést. Egy pestises kiskölyköt látott maga előtt, akinek már nem sok volt az életéből. Nyugalmat erőltetett a hangjába, majd megszólalt.
– Igen, gyermekem, mit szeretnél? – guggolt le. Mielőtt a gyerek válaszolhatott volna, egy sötét fazon tűnt fel. Lassan lépdelt. A nő rögtön fel állt, és védekezően a gyerek elé állt.
– Amariylla, hányszor megmondtam neked, hogy ne érj ezekhez a két lábon járó hullákhoz. – förmedt rá az illető, akiről mindjárt kiderült, hogy férfi.
– Nincs jogod, hogy megkérdőjelezd, hogy mit csinálok, Julien. – mondta csendesen a nő. Visszafordult a gyerekhez, ám mielőtt egy hang is elhagyhatta volna a nő száját, a férfi egy rövid mozdulattal belemélyesztette könnyű fogású tőrét a lányba.
– Na ezekkel így kell viselkedni. – mondta csevegő hangon, majd intett, hogy kövesse.
– Ehhez nem lett volna semmi jogod. – akadt ki Amariylla. – Az életet tisztában kell tartani.
– Pont ezért a nézőpontodért lett a húgod Ahayilla a klán vezetője. – vette oda Julien.
– Frost ebbe soha nem menne bele. – rémült meg egy pillanatra Amariylla.
– Mi lenne, ha ezt a kérdést nem itt a pestises hullák előtt beszélnénk meg?
– Csoda. – vágta rá Amariylla gondolkodás nélkül, majd kénytelen-kelletlen követte a férfit.
– FROST!!! – üvöltötte olyan hangerővel Amariylla, hogy a falak beleremegtek. Az éjszaka folyamán most először adta ki a haragját. Jóllehet tudta, hogy vigyáznia kéne, hiszen terhes volt, de most nem érdekelte. Hollófekete haja csak úgy úszott utána és sápad bőrét még a vajszínű ruha csak jobban kiemelte. Végig szaladt már vagy legalább a fél kúrián, ám még mindig nem találta azt, akit keresett, helyette belefutott húgába.
– Ryl, nem kéne megerőltetned magad. – mondta köszönés helyett Yil.
– Yil, nem érdekel, mond meg, HOGY HOL A BÜDÜS ÉLETBEN KAVAROG FROST!!! – ha akart se tudott volna lenyugodni. Húga éppen készült volna válaszolni, mikor egyszer csak elsötétül előtte a világ és elájult.
Gyereksírásra ébred. Halványan emlékezett arra, hogy valamikor megszült de halvány lila gőze sem volt, hogy ez időrendben mikor is történt. Lassan kinyitotta a szemeit, majd rögtön felismerte Frostot és húgát. Háttal álltak neki, így nem is vehették észre, hogy ébren van.
– Biztos vagy benne Frost, végül is a menyasszonyod, nekem meg a tulajdon húgom. – mondta Ahayilla.
– Tudom, de nincs más választásom, fent kell tartanom a békét, és ez nem fog bekövetkezni, ha Amariylla megtagadja a hagyományunkat. Arra kérlek, vedd magadhoz a lányaimat és neveld fel őket, Rylről, meg majd gondoskodom. – válaszolta Frost, majd elhagyta a szobát. Amariylla úgy gondolta eleget hallott ebből becsukta a szemét, majd nyugalmat erőltetett magára, és csendben megvárta, míg húga elhagyja a szobát.
Két nap telt el így. A három vámpír, mer azok voltak, kerülték egymást és egymás pillantását. Hogy Amariyllanak ne tűnjön fel semmi, a két lányát, akik történetesen ikrek voltak, oda adták neki, holott mindenki tudta, hogy neki befellegzett, ám egyikük sem hitte, hogy a nő megteszi azt, amire senki sem számított.
Aznap éjjel is hideg és sötét volt. Amariylla szemei világítottak a sötétben, de nem törődött vele. Nehéz sóhaj hagyta el az ajkait, mikor úgy félúton megpihent egyik lányával. Az idősebbieket hozta magával. Sajnos pont neki volt szoptatása, így a másik lányát kénytelen volt hátra hagyni. Nehéz szívvel vette ezt tudomásul, majd indult is tovább. Minden perc létfontosságú volt mindkettejük számára.
– Amarylia légy jó. – suttogta, mikor megérkeztek. Kopogtatott, majd várt. Pár perc múlva egy öreg házaspár nyitott ajtót.
– Amariylla, szívem jól vagy? – kérdezte az asszony, mikor rájött, hogy ki is áll előtte.
– Nem. – rázta meg a fejét. – Nagy szívességet kérnék tőletek.
– Mondja. – bólintott az öregúr, miközben egy pohár meleg vért adott oda a nőnek.
– Köszönöm. – biccentett, majd belefogott. – Magát a történetet nem mondanám el, mert szorít az idő. Arra szeretnélek megkérni titeket, hogy neveljétek fel a lányomat.
A bejelentést döbbent csend fogadta. A nőnek nem volt erre ideje, így egy kicsit ingerültebben, mint kellet, volna, a két idős vámpírra mordult.
– Megteszitek, vagy sem?
– Megtesszük, és veled mi lesz?
– Nem tudom, szerintem a hegyekbe megyek, de nem biztos. Egyedül az bánt, hogy a húga bent maradt a kúriában.
– Tehát ikreid lettek?
– Igen.
– Akkor baj van.
– Tudom, a faj ketté fog válni és a két testvér egymással fog, küzdeni, mert a népük nem fog nekik más választást hagyni. – mondta Amariylla, majd elhagyta a házat.
Alig tett meg pár mérföldet, mikor húgába és Frostba ütközött. Mind kettejük kezében jól látható volt az ezüstből készült fegyver.
– Mit akartok? – kérdezte levegőért kapkodva, noha jól tudta, hogy mit akarnak a lányát és az életét.
– A lányomat. – vágta rá ösztönösen a húga.
– Ő az én lányom, és nem a tiéd. – rivallt rá Ryl, majd megfogva a saját fegyverét a szívébe mártotta.
Ezzel egyidejűleg az öreg vámpíroknál és a kúriában a két kicsi felsír. Így már mindenki tudta, hogy a Rózsák háborúja elkezdődött.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
